Komoly droghasználók (pl. ópiátfüggők) csak hosszabb, bentlakásos, csoportos terápián tudnak felépülni!

Magyarországon jelenleg kb. 15 absztinenciára orientáló drogrehabilitációs intézet van. Jószívvel ajánlom a komlói Leo Amici Alapítványt: barátaim dolgoznak ott, komoly szakmai munka folyik és a bekerülők jelentős része hosszú távon is absztinens marad.

A drogfüggők hozzátartozói- különösen a szülők- általában nagyon összetörnek, sokat szenvednek és testileg-lelkileg megviselődnek. Szívesen fogadom őket! Úgy tudom, van szülői csoport is néhány helyen.

SZENVEDÉLYBETEGEK HOZZÁTARTOZÓI

Ezen a honlapon rengeteg információt találhat erről a problémakörről. Ha a hozzátartozó nem keres segítséget, legtöbbször folyamatosan romlik a lelki állapota, és egy idő után megjelennek a testi tünetek is.

Direkt módon, erővel nem lehet leszoktatni senkit, semmiről, legfeljebb egy ideig titokban űzi a szenvedélyét. Viszont ha a hozzátartozó megváltoztatja a viselkedését, az mindenképpen hat a szenvedélybetegre…nagyon sokszor úgy, hogy elkezd magáról gondoskodni –jobb híján- és ha a hozzátartozó abbahagyja az örökös megmentősdit, egyszer talán majd a szenvedélybeteg elkezdi „megmenteni” saját magát a szerhasználat alól…

A Codependens Anonymous (Co-da) programja nekik nyújt segítséget, illetve azoknak is, akik kórosan függnek egy rendellenesen működő, vagy romboló (agresszív, antiszociális, stb.) személytől, családtagtól, társtól. Jelenleg egy Co-da csoport működik, Budapesten, ld. a függeléket.

EVÉSI RENDELLENESSÉGEK

Az amerikanizálódó Európa egyik legfőbb egészségügyi problémaköre.

Főbb típusai:

• anorexia
• bulímia (illetve e kettő kombinációja: bulimia-rexia)
• kóros túlevés
• ortorexia (egészségmánia) böjtöléssel, vagy anélkül

Ha az anorexiás beteg fiatal (20 év körüli, vagy az alatti) feltétlenül a családterápiás eljárást javaslom. Ebben nem vagyok kompetens, és sajnos jelenleg kevés ilyen hely létezik. Családterápia nélkül nem szoktak meggyógyulni a fiatal anorexiások, de a szülők gyakran ellenállnak ennek, tagadva saját rendellenes működésüket. Ezt a betegséget feltétlenül érdemes nagyon komolyan venni, mert jelentős számban (6% felett) halálos.

A kóros túlevésben jártas vagyok. Az a meggyőződésem, hogy a fogyókúrák azért nem segítenek, mert a túlevés nem kalóriaprobléma, hanem érzelmi zavar következménye. (Ahogy az összes szenvedélybetegség.)

Csak személyiségváltozással érhető el tartós javulás.

Az ortorexiások a legritkább esetben kerülnek szakemberhez, mert nincs problémabelátásuk, illetve éppenséggel a betegségektől és a kiszolgáltatottságtól való rettegés a fő mozgatórugója a kóros működésnek…

Felsorolok még néhány függőséget, amelyek az esetek döntő hányadában kezeletlenek maradnak, egyrészt a szégyen miatt, másrészt pedig a problématudat hiányában:

• koffeinfüggőség
• adrenalin függőség (extrém sportok, kockázatos élethelyzetek)
• szex,-és szerelemfüggés
• csoki,- és répacukor függőség
• romantikafüggőség
• Tv, -és tv sorozat függőség
• testedzésfüggőség (elsősorban fitnesz, konditerem és futás)
• telefon-és sms függőség
• számítógép függőség
• kóros vásárlási kényszer (ezen belül cipő, ruha, és turkáló mánia)
• vallási függőség
• munkamánia (workoholizmus)
• hatalomfüggőség
• kényszeres segítő (problémás emberek megmentése akár saját kárára is)
• különféle egyéb kényszerek, pl. autóvásárlási,- és cserélési kényszer,
• költözési kényszer,vállalkozási kényszer

A lista természetesen folytatható, bármilyen emberi cselekvést túlzásba lehet vinni, és lehet ismételgetni kényszeres jelleggel. Hogy mást ne mondjak, akár még a plasztikai műtétekre is rá lehet szokni, akármilyen bizarr.

Fenti listában gyakori szó a „kényszeres”. Nos, minden függőség közös ismérve a kényszeres elem. Ez azt jelenti, hogy noha az illető józan pillanataiban eldönti, hogy nem akarja tovább csinálni, amit csinál, de aztán mégis csinálja, amikor eljön a fejében az „átkattanás”. Nos, talán ettől a kényszeres elemtől betegségek ezek a betegségek, és ezen nem segít az akaraterő. (Nem érdemes azt mondani egy szenvedélybetegnek, hogy „kicsi az akaraterőd”.)

Kivételek természetesen vannak: a hatalom,- a munka,- vagy a testedzésfüggőknek nem szokott eszébe jutni a leállás: túl sok a pszichológiai nyereség és kevés a szenvedés. Inkább a környezetük szenved a hiánytól, vagy az adott ember elérhetetlenségétől.

ÁLTALÁBAN a SZENVEDÉLYBETEGSÉGEKRŐL

Általában a közvélekedés csak a kémiai szerhasználókat, és a szerencsejátékosokat tartja szenvedélybetegeknek, pedig ennél jóval szélesebb a skála, amint az fentebb látható.

Különösen az alkoholisták környeztében élő a veszélyes tévhit, hogy „ha rájönnénk, hogy miért iszik, talán abbahagyná!”

Nos, nincs ilyen összefüggés, és épp ezért ma már szinte sehol nem tartják célravezetőnek az analitikus jellegű terápiákat, szenvedélybetegek esetében.

(Szakmailag „kognitív”-nak nevezik azokat a terápiákat, ahol a szenvedélybeteg újratanulja az életet szerhasználat, vagy függő viselkedés nélkül. A kognitivitás szó maga is tanulást, megismerést jelenti.)

Amikor a betegség kibontakozik, szinte azt lehet mondani, hogy „önálló életre kel” és elveszti a kapcsolatot az eredeti kiváltó okokkal. Közismert illusztráció erre, hogy Saint Exupéry Kis hercege az egyik bolygón lakó alkoholistát megkérdezi:

• Miért iszol?
• Mert szomorú vagyok!
• És miért vagy szomorú?
• Mert iszom!

A függőségek okaira számos tudományos magyarázat létezik, (genetikai, szociológiai, pszichológiai) amire nem térnék ki. Figyelemre méltó viszont, hogy megfigyelhető a családi halmozódás. Tudományosan nem eldöntött, hogy ez inkább genetikai, vagy inkább viselkedésminta átadási okokra vezethető-e vissza, netán mindkettő egyszerre.

Függőket egyéni terápiában nem lehet hatékonyan kezelni. (Gazdag alkoholisták mindig egyéni terápiában és titokban szeretnének meggyógyulni…)

Ennek oka az, hogy egy szenvedélybeteg ( és a szenvedélybeteg hozzátartozója) nem ismeri fel önmagán a kóros működést, és a torzult gondolkodási mechanizmusokat, hiedelmeket, viszont egy csoportban, a sorstársaiban képes mindezt meglátni. Ebből kifolyólag minden hozzám kerülő klienst igyekszem a neki megfelelő csoportba eljuttatni mihamarább. Én magam is sorstársi közösségekben épültem fel.

A felépülés paradoxona, hogy az absztinencia szükséges, de nem elégséges feltétele a gyógyulásnak. Más szóval az absztinencia csak akkor őrizhető meg hosszú távon, ha személyiségváltozás is bekövetkezik, amit viszont kizárólag absztinens állapotban lehet elérni.

Milyen jellemzői vannak még a függőségeknek?

• minden függőség rombolja a személyes kapcsolatokat, megnehezíti, vagy megakadályozza az egyén képességét az intimitásra és a lelki békére. A szenvedélybetegek nem, vagy csak nagyon hiányosan képesek kifejezni érzéseiket. Minden szenvedélybetegség pszichológiai mozgatórugója az érzelmeknek a szer, vagy az addikt viselkedés általi mesterséges szabályozása, manipulálása. Ezért nincs és soha nem is lesz megfelelő kémiai gyógyszer ezekre a betegségekre.
• a függőségek romló tendenciájú, krónikus betegségnek számítanak
• a kémiai szerek esetében a hozzászokás idejével egyenesen arányosan nő a szervezet toleranciája, vagyis ugyanahhoz a hatáshoz egyre több drogot kell bevinni a szervezetbe. A tolerancia egy ponton megáll, nem nő tovább, majd csökkeni kezd, végül pedig ismét kicsi lesz: végstádiumú alkoholisták már egyetlen pohár bortól berúgnak
• egy függő, ha már túllépett egy bizonyos ponton, soha többé nem lesz képes szociális (kis mértékű) használatra. Tehát az alkoholistából soha nem lesz szociális ivó, a nikotinfüggő nem lesz kocadohányos és a drogfüggő sem lesz alkalmi használó. Ez többé-kevésbé igaz a viselkedéses addikciókra is. Szerencsejáték betegek nem fognak „szórakozásból-kicsiben” játszani. Soha.
• Egy szenvedélybeteg sorsa, felépülése sohasem az akaraterő kérdése körül dől el, fordul meg, hanem azon, hogy van-e betegségbelátása. Akinek nincs betegségbelátása, nincs esélye a felépülésre. A szakirodalom beszél „spontán gyógyulásról” de én ilyet soha nem láttam. A feltevésem szerint a „spontán gyógyulásnak” nevezett jelenség valószínűleg szenvedély átváltást jelent.
• Minden absztinencia elején megfigyelhető egy depressziós szakasz. Ettől is nehéz a leszokás. Többnyire ez csak egy-két hónap, de egyes esetekben akár egy év is ehet.
• Vannak-e pozítív szenvedélyek? Számomra ez a kifejezés értelmezhetetlen. Ha valaki minden szabad idejét testedzéssel, vagy táncolással tölti, ugyanúgy nem lesz elérhető a gyereke számára, mintha kocsmába járna. Hegymászásba is sokan belehalnak, a Himalája oldala tele van megfagyott adrenalinfüggő extrém sportolók holttesteivel. Valakik hiába várták őket haza. A kémiai szerek belgyógyászatilag nagyon veszélyesek, ehhez képest a nem kémiai függőségek orvosilag „pozitívak”. Ezt el tudom fogadni.
• Visszaesés. A visszaesés nem bűn, nem erkölcsi kategória és nem gyenge akarat kérdése. A visszaesés része a betegségnek, méghozzá lényegi tünete. (Magának a betegségnek lényege a függőségi igény.) Nem kötelező azonban visszaesni, és nem tudni, hogy a visszaesés után még valaha is lesz-e újabb absztinens szakasz. Jómagam 14 éve vagyok absztinens az alkoholt illetően, de a dohányzásba rendszeresen visszaesem, pedig már volt 5 éves absztinenciám is… Egy függő életében az absztinencia kell, hogy legyen a legnagyobb érték. Visszaesni egy pillanat műve, de mindig vannak figyelmeztető jelek… Például, ha teljesen gyógyultnak nyilvánítja valaki önmagát. Teljes gyógyulás nincs. Egy függő szótárában a teljes gyógyulás egyenlő azzal, hogy ismét ihat, drogozhat, játszhat…
• A szenvedélybetegségek családi betegségnek számítanak. Tehát a családi rendszer rossz működése oka és egyben következménye is a szenvedélybaj fennmaradásának. Minden aktív szenvedélybetegség megterheli a családi rendszert, amely viszont annyira begyakorolja a diszfunkcionális (rendellenes) működést, hogy automatikussá válik. Ez a rendszer aztán a tehetetlenségi nyomatéka révén hatalmas tudattalan erők segítségével szinte visszakényszeríti a szenvedélybeteget az aktív szerhasználatba, viselkedési addikcióba, hiába van kezdeti absztinencia. A jó terápiák nem nélkülözhetik a családterápiás eljárásokat ebből az okból kifolyólag.
• Egy absztinenssé vált függő általában háromféle utat választ:
1. függőséget vált, és másban éli ki a szenvedélyét. Gyakran ez orvosilag jó, mert például a vallási addikció kevésbé veszélyes a májra, mint az alkohol. Addiktológiailag ez nem feltétlenül józanodás. A szex,- hatalom,- és a munka szenvedély, azok, amik nagyon gyakori terepei az ilyen átváltásoknak

2. sorstársi csoportokba, vagy más közösségekbe jár élete végéig, ahol aktivitást fejt ki

3. elmagányosodik, és boldogtalan sóvárgással tölti hátralevő életét